Indul a nyári szezon
Lassan vége a várakozásnak, ugyanis napokon belül kezdetét veszi a 2017-es EU LCS nyári szezonja! A valamivel több mint 1 hónapos várakozás ezúttal határozottan könnyebben és gyorsabban telt, köszönhetően az idén jelentős változásokkal érkező, elnyújtott MSI-nak. A G2 ezúttal nem okozott csalódást a nemzetközi porondon, visszaszerezték Európa első kalapos helyét a Világbajnokságra, és egészen a döntőig menetelve bizonyították, hogy igenis helyük van a legjobbak között. Lássuk tehát, mi történt, illetve mit várhatunk a régióban az elkövetkező időben.
Mysterious Monkeys
A korábban Misfits Academy-ként ismert csapattól nem tudni mit várhatunk. A tavaszi LCS feljutási tornáján sikerült bebiztosítani a helyüket a legmagasabb osztályban. Felállásuk változatlan maradt, ami nagyban segítheti majd őket, lévén az összhang már adott lesz, azonban még így is jó eséllyel csoportjuk hátsó felébe lehet várni az újoncokat, a temérdek erős ellenfelet tekintve.
Tagok:
TOP – Jisu
JUNGLE – Lamabear
MID – CozQ
ADC – Yuuki60
SUPPORT – Dreams
Vezetőedző – Unlimited
Ninjas in Pyjamas
A nagy múltú csapat a Fnatic Academy LCS helyét megszerezve tér vissza, hogy újfent harcba szálljanak a győzelemért. Először 2013 májusában mutatkoztak be a ligában, miután megszerezték a Copenhagen Wolves teljes csapatát, beleértve olyan játékosokat akik a jelenlegi TSM kiválóságai, Bjergsen-t és Svenskeren-t, vagy éppen azt s Deficio-t aki már az LCS kommentátorai közé tartozik. A vezetőség úgy döntött, hogy egy teljesen új kerettel vág neki az idei nyári szezonnak. Tapasztalt veteránok és ígéretes tehetségek egyaránt színesítik a tagok névsorát, köztük a tavaszi szezont, a háromszoros világbajnok, koreai SK Telecom T1-nél töltő, Profit. Az összhang és a kommunikáció hatékony kiépítése lesz a kulcs a ninjáknál a közeljövőben, ha méltó kihívói akarnak lenni Európa óriásainak.
Tagok:
TOP – Profit
JUNGLE – Shook
MID – Nagne
ADC – HeaQ
SUPPORT – sprattel
Vezetőedző – NicoThePico
Felállás változások
Számos változtatás történt a csapatok háza táján, a nyárra készülve, a Misfits elengedte KaKAO-t és helyére leigazolták Maxlore-t, a Vitality Hachani helyére elhozta VandeR-t, míg a korábbi Misfits Academy sztár Pridestalker, csatlakozott a ROCCAT-hez. Edzőfronton is több csere történt. A karizmatikus YamatoCannon a Splyce-ból a Vitality-hez vette az irányt, helyére Gevous érkezett, a Fnatic-nál pedig az észak-amerikai ligában már számos csapatot megjárt Dylan Falco lett a befutó.
A csapatok teljes és részletes adatairól az LCS hivatalos weboldalán tájékozódhattok.
Csoportok
A tavaszi szezonhoz hasonlóan, ismét két csoportba lesz osztva a 10 résztvevő csapat, mely a következőképpen fog kinézni:
Kilátások és jóslatok
Június 1-én, csütörtökön, 17:00-kor kezdődik a rendkívül érdekesnek ígérkező szezon! A G2 erősebbnek tűnik mint valaha, zsinórban 3 LCS győzelemmel uralják a mezőnyt, és most először úgy tűnik, nemzetközi szinten is megvetették a lábukat. Céljuk egyértelműen egy újabb bajnoki cím megszerzése amire jelentős esélyük is van. Két legnagyobb kihívójuk a tavaszi második helyezett, Vizicsacsi által „vezetett” Unicorns of Love, illetve az elején gyengélkedő, de a rájátszásban újra erőre kapó Fnatic lehet. Továbbá érdemes lesz odafigyelni az előző szezonban kiválóan teljesítő H2K-re és Misfits-re is. Sötét lovakként tekinthetünk a ROCCAT, Splyce, Vitality hármasra. Előbbi hatalmas hajrát produkálva, gyakorlatilag biztos kiesőjelöltként, majdnem elütötte a Fnatic-ot a rájátszástól, utóbbi kettő párharca pedig YamatoCannon személye miatt lehet különösen pikáns. A fentiekben taglalt újoncok eltérő stratégiával vágnak neki a bajnokságnak, de céljuk ugyanaz: kimagaslóan teljesíteni. Korántsem elrugaszkodott cél ez, gondolva itt a Misfits teljesítményére néhány hónapja, vagy éppen a G2 rögtön első szereplése után megszerzett aranyérmére tavaly.
Egy a biztos: ez itt az EU LCS, ahol bármi megtörténhet…