Mi is az a Törvényszék?
A Törvényszék lehetővé teszi a League of Legends-közösség tagjainak, hogy elősegítsék az Idézői kódex betartatását. Azon játékosok, akik részt vesznek a Törvényszék munkájában, véletlenszerűen kapott ügyeket vizsgálhatnak meg, majd saját belátásuk szerint ítéletet hozhatnak az adott ügyben. A játékostámogatás ezt követően a hozott ítéletek alapján már könnyebben tudja kiszabni a szükséges büntetést.
Ki vehet részt a Törvényszék munkájában?
A legalább 20. szintet elérő idézők, akik jelenleg nem állnak semmilyen büntetés hatálya alatt. Természetesen egy ügy elbírálásakor nem csupán egyetlen játékos szavazata számít, hanem azt többen kapják meg áttekintésre, és a végleges szavazati arány alapján dől el, mi lesz az ügy sorsa.
Milyen bizonyítékok alapján hozhatnak ítéletet a játékosok?
Felhasználói indoklások, érvelések, megjegyzések, képernyőképek, a játékbeli csevegés naplója, játékosstatisztikák, inventory, dátum, idő, térkép, játékmód – ezek állhatnak a rendelkezésükre az egyes ügyek kapcsán. Személyes adatokat nem tartalmaznak az egyes ügyek.
Mit kell elkövetni, hogy egy játékos a Törvényszék elé kerüljön?
Ehhez számos játék során kell tanúbizonyságot tenned a negatív hozzáállásodról, és több játékosnak kell jelentenie a bomlasztó tevékenységeidet. Egy jelentés alapján senkinek az ügye sem fog a Törvényszék elé kerülni, csak ha kitartóan rontja mások játékélményét. Ráadásul hamis vádaskodások alapján sem érhet hátrány, mivel az ügyet vizsgálók látni fognak a jelentést küldők hitelességére utaló adatokat is.
Számít az, hogy hány meccsben vettem részt eddig?
Igen, a törvényszéki eljárás során figyelembe veszik, hogy az összes meccsedhez viszonyítva hányszor jelentettek réged.
Másként kezelik a fizetős játékosokat?
Nem.