Ezúttal Draven legújabb kinézetét teszteltük nektek, amit a boltban 975 RP-ért tudtok megvásárolni. Az ára nem túl magas, főleg ha azt nézünk mit is kapunk érte. Egy szépen kidolgozott kinézet sok egyedi tulajdonsággal és persze az egyedi szinkron hangokat se felejtsük el. Ezeket a szempontokat lejjebb kifejtjük nektek, de ha már csak az árát nézzük akkor máris érdemes beszereznünk ezt a csodás darabot.
A kinézete nagyon szépen ki lett dolgozva, a ruházata és a fegyverei is át lettek alakítva, illetve még egy fejhallgatót is kapott ahogy egy jó közvetítőhöz illik. A haja is új színben ragyog, de ne felejtsük el Dravenről van szó, így Dravenesen meg kell felelnie az elvárásoknak. Az új megjelenése nem változtat a karakter egyéniségén, sőt még jobban erősíti azt.
A megjelenése után kicsit beszéljünk a képességeiről is. Alapból az ötlet, hogy a fegyvereit mikrofonná alakítsák át, adja azt az érzetet, hogy egy valódi kommentátorral van dolgunk. Ezt erősíti, mikor aktiváljuk az egyik képességét ahol az eldobott fegyvert – ez esetben mikrofont – el kell kapni, annak a jelző ikonja, hogy hol kell elkapni egy aprócska mikrofon. Ugyanígy a végső képességénél is és a többi erejénél magát a mikrofont használja, ami nagyon ötletesre sikeredett.
Nem beszélhetünk egy teljesen átalakított érzelem kifejező rendszerről. Vizuálisan minden marad ugyan olyan, de az egyedi szinkronhangok amiket kapott hozzájuk egyszerűen lenyűgözőek. A szövegben visszaadja a karakter önimádó mivoltját és mindeközben meg van az egész fűszerezve pár e-sportra utaló mondattal. Ezekkel az egyedi szövegekkel pedig tényleg úgy érezhetjük mintha egy önimádó szakkommentátort irányítanánk.
Egyedi hazateleportálást is kapunk. Mikor aktiváljuk a hazateleportálást egy kis pódium emelkedik elénk egy mikrofonnal, majd Draven megmondja nekünk a tutit, majd mikor megérkezik egyszerűen csak lerúgja maga elől. Itt is figyelembe kell venni, hogy az egyedi szinkronhangok ennél a kinézetnél nagyon nagy szerepet játszanak. Ugyanígy figyelembe veszi itt is a karakter személyiségét és úgy építi bele a kommentátori szerepet. Az ilyenkor elhangzó mondatok némelyike pedig egyszerűen zseniális, például: „A szünet után, még több Draven!”
Összességében bárkinek csak ajánlani tudjuk ezt a hőskinézetet. Alacsony ár, egyedi szinkron, ötletes kinézet és jó pár átnevetett perc. Ti mit gondoltok akkor most mi a legjobb választás, Draven vagy Draven?