League of Legends

Kreatív játékosok, új ötletek

A League of Legends játékos közösségről mindig is tudni lehetett, hogy rengeteg kreatív ember bújik meg egy-egy idézőnév mögött. Rengeteg Hős tervet, vázlatot, Kinézet ötleteket küldtök be nekünk, és a Riot-nak is. Természetesen akad olyan játékos, akinek valami fura véletlen kapcsán pont ez a foglalkozása, hogy ilyen irányban, ilyen dolgokat tervezzen.

 

Hamarosan megjelenik az új Idézők Szurdoka térkép frissítés, és ennek az eseménynek az alkalmából egy független designer úgy döntött, hogy megtervez egy teljesen új, frissített klienst, ami az új térképhez fog passzolni színvilágilag és formailag is.

Reddit-en terjedt el a kép, amit ti is megtekinthettek lejjebb. Az alkotó úgy fogalmazott a leírásában:

Mivel az új Idézők Szurdoka hamarosan megjelenik, ezért úgy gondoltam ideje egy kliens frissítésnek is. Mindig is szerettem volna megtervezni a saját verziómat, és mikor reddit-en azt olvastam, hogy sokan abba az árnyban haladnak, hogy a régi verzió kezd idejét múlt lenni, azonnal elkezdtem ezen dolgozni.

A klienst sokban az új Idézők Szurdoka ihlette. Olyan betűtípust választottam, ami jól olvasható, letisztult színeket tartalmaz jó kontraszttal. Nagyon sokat olvastam arról, hogy a játékosok mit szeretnének, mit várnak az új klienstől, és próbáltam ezeket megvalósítani. A régi verzió érzését akartam visszaadni, de ha átváltasz erre, rögtön tudod, hogy mi hol van.

Többször is felmerült már az ötlet a közösség körében, hogy ideje lenne egy frissítésnek, és annak, hogy a régit leváltsa valami modernebb, megbízhatóbb, újabb változat.  Vajon ezek után a Riot észhez kap, és megvalósítja azt, amit a designer álmodott meg, vagy teljesen új irányba indulnak el a srácok?

 

A megálmodott kliens: ( kattintás után teljes méretben megnézheted )


Minden elmagyarázva:

Exit mobile version