Ebben a cikkünkben ismét egy új hőskinézettel foglalkozunk, most épp Vladimir legújabb kinézetére került a sor. Rettegjetek mert az ára is kicsit borsos, a boltban 1350 RP-ért érhetitek el, természetesen mint megszokott, kijövetelétől számított pár napban be lehetett szerezni akciósan 975 RP-ért, de aki most venné meg az csak a magasabb áron teheti ezt meg.
Az átalakított megjelenése hozza a kinézet hangulatát, sötét és elrettentő, mintha csak a mi lelkünket akarná elvinni a kis lámpásába. Kapott sötét csukját, kiálló csontokat, sőt még koponyás vállvédőket is. Az elrettentés és a sötétség hangulata mellet jól megtudja tartani a karakter kissé úri stílusát. Természetesen ha már egyszer lélektolvaj, akkor kellet neki egy olyan eszköz is ahova eltárolja a kárhozott lelkeket, ezt mind a kis zöld lámpásával teszi, ahonnan már nincs szabadulás. Tehát ha hasonlítgatni akarunk, akkor ezúttal Thresht kaptuk meg, csak sötét mágusként.
Képességei át lettek alakítva, hiszen ő már nem vért lop, hanem a lelkeket viszi el. Alap támadásnál is kis fekete füstként tépi ki az ellenfele testéből a lelkét. Miután kiszívja a lelket, az apránként a lámpásába száll. A különböző képességeit is aktiválva ugyanezt a hatást vehetjük észre. Természetesen mivel Vladimirről van szó a jól ismert „pocsolyává” válásról sem feledkezhetünk meg, ez esetben nem vérré, hanem egy sötét zöld „kapuvá” alakulunk, ami szintén kiszívja az ellenfelünk testéből még az utolsó leheletet is. A végső képessége aktiválásakor, olyan mintha magából a lámpából küldenénk rá ellenfelünkre a lelkeket, majd azok robbannának szét rajta.
Természetesen ennyi RP után, az egyedi hazateleportálás sem maradhatott el. Mikor megkezdjük, a lámpását maga elé fogja és elő hívja belőle a lelkeket és keringeti azokat, mintha csak ők vinnék a másvilágra a karakterünk. Elég igényes és szépen ki van dolgozva az átalakítás, illetve a kinézet témájába is jól illeszkedik. Sajnos viszont az egyedi szinkronmondatokat és érzelemkifejezőket nélkülöznünk kell. Ebből kifolyólag találjuk az árat kicsit magasnak, talán maga a külseje átalakítása az, ami kárpótol minket.
Összesítve egy nagyon szép átalakítást kapunk, kissé magas áron. A kinézet és a képességek átalakítása jól illeszkedik a kinézet témájához, viszont az egyedi szinkronmondatok és érzelemkifejezők terén elég nagy hiányt szenvedünk. Ennek ellenére akik szeretik gyűjtögetni a szép kinézeteket, vagy csak szimplán szeretnek Vladimirral játszani azoknak a magas ár ellenére is ajánlani tudjuk. Akik egy teljesen átalakított kinézetet keresnek, azoknak a borsos ár miatt nem javasolnánk. Ti mit gondoltok?