A Riot Championship Series bajnokságsorozatában részt vevő játékosok szerződése eddig tiltotta azt, hogy az abban rögzítetteken kívül bármilyen más meccset közvetítsenek annak szerződő alanyai. Ebbe természetesen beletartozott a rivális DOTA 2 is.

Riven_0

Ám hosszas vitákat követően a cég úgy döntött, hogy megváltoztatják a feltételeket, mégpedig úgy, hogy az a Riot számára is vállalhatóbb módon tükrözze az eredeti szándékot. A módosításnak köszönhetően bármilyen játék közvetítése engedélyezett az érintettek számára, ám a szerződés időtartama alatt más cégekkel nem köthetnek szponzorációs megállapodást, hogy annak keretében egyéb játékokat népszerűsítsenek. Így tehát a kizárólagosság továbbra is életben marad, ám sokkal lazább keretek között.